certus

Hírek

Az építőipari vállalkozásokat célzó pályázat módosítását kezdeményezték

építőipar

Az építőipari kis- és középvállalkozásokat célzó támogatás feltételeinek módosítását kezdeményezte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), javasolva, hogy a pályázatot terjesszék ki a mikrovállalkozásokra is, hiszen a tervezőirodák túlnyomó többsége, mintegy 6000 ezer vállalkozás sorolható ebbe a kategóriába – közölte az MMK múlt csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a kamara kezdeményezte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a múlt héten megjelent pályázati felhívásában foglalt feltételekkel szemben az alkalmazotti létszám alsó határa 5 tervezőmérnök, a digitalizációt segítő eszközök beszerzésére megpályázható minimális összeg pedig 10 millió forint legyen.

A kiírás alapján a 6 milliárd forintos forrásból 25 millió és 400 millió forint közötti összegre lehet pályázni, a pályázó vállalkozásnak legalább 10 fős létszámot kell alkalmaznia a fenntartási időszak alatt.

Közölték: a kamara támogatja az építőipar hatékonyságának növelése érdekében tett kormányzati erőfeszítéseket, ugyanakkor a megjelent fejlesztési, működési pályázatok elsősorban a gyártói, kivitelezői vállalkozásokat támogatják, megfeledkezve a fejlett technológiák alkalmazhatóságában meghatározó szerepet játszó tervező-szakértő mérnökirodák fejlődési lehetőségének biztosításáról.

Az MMK szerint a tervezőirodák szervezeti nagyságrendje nem kezelhető egy kategóriában az építési-kivitelezési cégekkel, ezért fontos lenne, hogy azokat a pályázat önálló kategóriának tekintse.

Nyilvántartásuk szerint mintegy 6500 mérnökiroda alig 2 százaléka rendelkezik legalább 10 tervezőmérnökkel, tehát túlsúlyban vannak azok mikrovállalkozások, amelyek a megjelent pályázat feltételeinek nem tudnak eleget tenni – mutat rá közleményében az MMK.

Forrás: MTI

Pályázzon velünk!

Díjmentes tanácsadás és rendszeres pályázatfigyelés - ingyenes email értesítések feliratkozás után!

Érdeklődni szeretnék...

Sikeres pályázóink mondták:

  • A távolság ellenére minden rugalmasan ment és a terveknek megfelelően valósítottuk meg a beruházást. Képviseltették magukat a megvalósítás alatt és a helyszíni ellenőrzésen is. Nagyon örülök, hogy sikerült együtt dolgoznom a Certus csapat tagjaival.

    Rideg Gábor – Anvikor Kft.
  • A közös ötletelésektől a végkifejletekig folyamatos kapcsolatban voltunk. Rengeteg gondot vesznek le a vállamról, sok olyan dolgot is elintéztek nekem, ami az én feladatom lenne. Naprakészek a pályázati kiírások terén, jó kapcsolatokkal rendelkeznek, és a monitoring munkát is maradéktalanul elvégzik. Bízom benne, hogy még sok közös sikeres munkánk lesz együtt!

    Pethő Zoltán – Egyéni vállalkozó
  • A felmerült problémákat azonnal intézték, kapcsolatot tartottak a projektben résztvevőkkel. Keressük a következő pályázati lehetőséget, amit szintén velük szeretnénk megíratni.

    Bernát Csaba – Egyéni vállalkozó
  • Eddig két nyertes pályázaton vagyunk túl. Nagy szakértelemmel intézték a beadástól a kifizetésig. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájukkal. Remélem, dolgozunk még együtt!

    Kovács Miklós – ZAP Hungary Kft.
  • Nagyon jó, hogy helyben vannak és személyesen mindig elérhetőek. A helyszíni ellenőrzések során is képviseltették magukat és maradéktalanul sikerült a projekt megvalósítása és elszámolása. Nagyon elégedett vagyok a csapat munkájával.

    Horváth Zsolt – Magánszemély
  • A projektgenerálástól a projekt megvalósításáig végig jelen voltak és koordinálták a munkafolyamatokat. Nem csak velem, mint pályázóval, hanem a kivitelezőkkel is folyamatos kapcsolatban voltak, melynek nagymértékben köszönhetem a sikeres és gördülékeny projektzárást. A jövőben is számítok a közös munkára!

    Kis Kornél – Magánszemély

Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a teljesebb és kényelmesebb böngészési élmény érdekében egyedi és anonimizált egyszerű szöveges fájlokat, ún. sütiket (cookie-kat) használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás