certus

Hírek

Feszült a munkahelyi légkör? EU-pénzből ezen is lehet enyhíteni

tanfolyam

A munkavállalók négy területen részesülhetnek képzésben, ráadásul a most megjelent pályázatok az ország egész területén mindenfajta cégméretnél szóba jöhetnek.

Ez a felhívás nagy segítség lehet a belső szervezet megerősítésében, a régóta meglévő belső oktatási-képzési problémák oldásában, és egyúttal jó motivációs eszköz is lehet a közép- és felsővezetők számára, hogy érezzék: a cég vezetése hosszabb távon is számít a munkájukra és ezért képzésbe is bevonja őket.

A háromfajta feladaton (HR stratégia kidolgozása, képzési terv összeállítás és a pályázati konstrukció kialakítása) belül a képzési tervnél az tapasztalható, hogy túlzottan magas az az elvárás, hogy a képzési tervnek legalább a 40%-át szakmai képzésnek kell kitennie, mert így a szakképzés állami feladata EU-s pénz segítségével lényegében visszahullana a cégekre. Ezzel párhuzamosan meglátása szerint túlzottan alacsony (legfeljebb 7%-os) az idegennyelvi képzés arányának lehetősége, miközben üdvözli, hogy az IKT-jellegű (informatika, kommunikáció, távközlés) képzésért plusz pont jár a pályázat során.

  • A központi régión kívüli mikro-, kis- és középvállalkozások számára jelent meg a GINOP-6.1.6-17 kódszámú pályázat, amely 19,04 milliárd forintos keretösszegű, 3-50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ad és június 30-tól adható be.

A pályázatban elvárt feladatok (HR stratégia kidolgozása, a képzési terv összeállítása, pályázati konstrukció kialakítása) együtt komplex szakmai feladatot jelentenek, amelyhez egyrészt ismerni kell a pályázati eljárásrendet, másrészt járatosnak kell lenni a felnőttképzési eljárásrendben is. Emiatt alapos előkészítésre, illetve szakmai segítségre van szükség ahhoz, hogy valaki nyerni tudjon.

Jó hír, hogy a pályázat képzési programjába valamennyi munkavállaló bevonható, de a konkrétumokat az érintett vállalat által kidolgozott HR stratégiának és képzési tervnek kell szabályoznia.

 

Pályázzon velünk!

Díjmentes tanácsadás és rendszeres pályázatfigyelés - ingyenes email értesítések feliratkozás után!

Érdeklődni szeretnék...

Sikeres pályázóink mondták:

  • A projektgenerálástól a projekt megvalósításáig végig jelen voltak és koordinálták a munkafolyamatokat. Nem csak velem, mint pályázóval, hanem a kivitelezőkkel is folyamatos kapcsolatban voltak, melynek nagymértékben köszönhetem a sikeres és gördülékeny projektzárást. A jövőben is számítok a közös munkára!

    Kis Kornél – Magánszemély
  • A távolság ellenére minden rugalmasan ment és a terveknek megfelelően valósítottuk meg a beruházást. Képviseltették magukat a megvalósítás alatt és a helyszíni ellenőrzésen is. Nagyon örülök, hogy sikerült együtt dolgoznom a Certus csapat tagjaival.

    Rideg Gábor – Anvikor Kft.
  • A felmerült problémákat azonnal intézték, kapcsolatot tartottak a projektben résztvevőkkel. Keressük a következő pályázati lehetőséget, amit szintén velük szeretnénk megíratni.

    Bernát Csaba – Egyéni vállalkozó
  • Eddig két nyertes pályázaton vagyunk túl. Nagy szakértelemmel intézték a beadástól a kifizetésig. Nagyon meg vagyok elégedve a munkájukkal. Remélem, dolgozunk még együtt!

    Kovács Miklós – ZAP Hungary Kft.
  • Nagyon jó, hogy helyben vannak és személyesen mindig elérhetőek. A helyszíni ellenőrzések során is képviseltették magukat és maradéktalanul sikerült a projekt megvalósítása és elszámolása. Nagyon elégedett vagyok a csapat munkájával.

    Horváth Zsolt – Magánszemély
  • A közös ötletelésektől a végkifejletekig folyamatos kapcsolatban voltunk. Rengeteg gondot vesznek le a vállamról, sok olyan dolgot is elintéztek nekem, ami az én feladatom lenne. Naprakészek a pályázati kiírások terén, jó kapcsolatokkal rendelkeznek, és a monitoring munkát is maradéktalanul elvégzik. Bízom benne, hogy még sok közös sikeres munkánk lesz együtt!

    Pethő Zoltán – Egyéni vállalkozó

Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a teljesebb és kényelmesebb böngészési élmény érdekében egyedi és anonimizált egyszerű szöveges fájlokat, ún. sütiket (cookie-kat) használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás